Képzelődés vagy valóság?

1.Rész:

Rose vagyok, egy teljesen átlagos 18 éves lány. Mindig is zárkózott, és szerény voltam a mai napig. Mindenki kislányként kezel, és ez időnként nagyon zavar. Úgy érzem magam, hogy kész vagyok felnőtt lenni, bár ezt sokan kétlik.

-      Rose! Szia! – ugrott nyakamba legjobb barátnőm

-      Szia! – öleltem vissza

-      Miért vagy ilyen… ilyen szomorú még mindig, hetek óta?-  vált el tőlem

-      Nem tudom, egyszerűen nincs jó kedvem- vontam meg a vállam

-      Nincs jó kedved? Hmm? Akkor menjünk bulizni!

-      Nem!

-      Hogy mondod?- vonta föl a szemöldökét

-      Sajnálom Jenny, de nem megyek se bulizni, se mozizni, sehová! – jelentettem ki határozottan

-      De miért?- kérdezte csalódottan

-      Mert nincs kedvem egyikhez se, és légy szíves ne nyaggass ezzel! – indultam befelé az iskola kapuján, ahonnan rögtön az osztályomhoz vezetett az utam, beültem egy padba, és vártam csöndben a tanárt.

-      Jó reggelt gyerekek! – lépett be az a terembe Mr. Salzman, a töri tanárom. Az ő óráját kedvelem a legjobban. Az egész napom a suliban tűrhető volt. Hazaérve rögtön a szobámba siettem, ahol bekapcsoltam a tv-t és azt néztem. Utána neki láttam tanulni. Estig tanultam.  A nap folyamán nagyon elfáradtam, lezuhanyoztam, és már mentem is lefeküdni.



A "képzeletbéli" férfi



Reggel úgy éreztem, hogy valaki engem bámul, mikor kinyitottam a szemem egy hollófekete hajú, tengerkék szemű férfi állt az ágyam előtt. Megdörzsöltem a szemem, hogy jobban lássam. Viszont amikor újra szemügyre akartam venni, a férfi eltűnt. Egy ideig furcsálltam, de elkönyveltem magamban, hogy csak képzelődtem. Felkeltem, elvégeztem a szükséges tenni valókat, és iskolába indultam. Útközben éreztem, hogy valaki követ, hátra fordultam, viszont ott senkit nem találtam. Az iskolakapuban barátnőm nekem integetett.

-      Végre! Mi tartott eddig?- szidott le

-      Semmi csak rossz érzésem van

-      Már kezd az agyadra menni a magadba zárkózás

-      Jenny, ezt bejezhetnéd már!

-      Befejeztem- emelte föl védekezően a kezeit

Az órák után ismételten haza indultam, amikor beakartam csukni az ajtót, valaki megállította a lábával. Amikor látni akartam a torlaszolót, eltűnt.

 - Oké. Kezdek bedilizni

- Mondtál valamit kicsim? – jött ki a konyhából anya

- Nem semmit. Anya, figyelj, van olyan gyógyszer itthon, ami képzelgések ellen van?

- Te jó isten édesem! Jól vagy?

- Persze,kutya bajom- hazudtam

- Akkor minek a gyógyszer?

- Van olyan érzésem, hogy valaki nem hagy. Mindenhová követ. Reggel úgy ébredtem, hogy egy férfi állt az ágyamnál- hadartam el, mire anyám elképedt és aggódó arcot vágott


REMÉLEM TETSZETT! HA ELOLVASTAD, ÍRJ KOMIT ÉS PIPÁLJ! SOKAT JELENTENE. HA TOVÁBB OLVASNÁD IRATKOZZ FÖL RENDSZERES OLVASÓNAK. PUSZI.